AZ OLDAL TESZT ÜZEMMÓDBAN FUT.
Érzések + Álmok

Egy fiatal serdülőkorú általában, folyamatosan érzelmektől fűtött. Érzéseivel kezdetekben még hadilábon állhat, nem tudja mit kell tennie. Gondolhatunk itt első körben a szerelemre is akár. A fiatalok többsége nem tudja, miként hívjon el egy lányt/fiút randira. Ilyenkor nagyon sokan keresik a választ az ehhez hasonló kérdésekre, de nem szokásuk személyesen segítséget kérni, a válaszokat egyedül kutatják ki. Ez a viselkedésmód egy bizonyos dac, ami azért van, mert a kamasznak már nincs szüksége felnőtt segítségre, legalább is ő ezt érzi.

Sok fiatal igyekszik közömbös viselkedéssel leplezni azt, hogy igenis vannak érzései és álmai, amiket meg szeretne valósítani vagy épp segítségre lenne szüksége. Sokszor ez arra vezethető vissza, pláne a szülő-gyerek kapcsolatnál, hogy a kamasz ily módon tud leválni a családról. Önálló gondolkodásmódja kialakul, ám de amiben kételkedik, azt nem szívesen beszéli meg. Az olykor, a szobájába elhúzódó fiatal, aki zene hallgatással relaxál, gondolkozik. Sok ilyen ártalmatlannak tűnő hétköznapi viselkedés mögé rejtik a tinik, az éppen aktuális hangulatukat.

Az elvonulásnak, “elhidegülésnek” ellenére a mai statisztikák azt mutatják, a fiatalok egyre lassabban hagyják el a szülői házat. Folyamatos kérdések jelennek meg gondolataik között, keresik a saját életük értelmét, a céljaikat, de nem sietik el. Sokan szeretnék kihasználni azt, hogy nem kell saját lábra állni és a szülők megoldják a felnőtt problémákat. A pénz kérdését, a ruházkodást, étkeztetést, irodai ügyeket stb. Ebből a szempontból a fiatalok nagyon kettős érzelmekkel vannak felruházva ebben a korban. Talán nem is olyan nagy csoda, hogy a szülő nehezen érti meg, mit is akar a tizenéves gyermeke. Részben önállósodni szeretne, le szeretne válni az otthon kialakult viselkedés formáról, szokásokról, gondolkozásról. Kritikus szeretne lenni és kevésbé lekötött. Ezzel szemben viszont, nem akarnak felnőtt emberhez illően önellátóvá, önállóvá válni.

Ezek az érzések nem feltétlen jellemzőek ebben az aktív formájukban az egész tinikorra. Ahogy idősebb lesz, évről évre változni fog a dolgokhoz való hozzáállása. Kezdetben lehet rendkívül dacos és lázadó, idővel viszont enyhülhet. Eleinte lehet nagyon “szülőellenes” évek múlva, pedig már nem akar önállóvá válni és inkább otthon maradna. Sok verzió létezik, ugyanis sok mindentől függ, miképp alakul a tinédzser jelleme.