Top téma
Erre figyeljünk a koronavírus-járvány idején!
A koronavírus járvány miatt sokkal jobban kell odafigyelnünk magunkra és embertársainkra, mint valaha. Milyen hatással van ez azonban a szexuális életünkre?
Kutatások alapján nem terjed a koronavírus szexuális úton. A betegség ugyanis a légutakból kikerülő cseppek útján terjed. Felhívták azonban a figyelmet arra, hogy a csókolózás szerves része a szexnek, amivel viszont átadható a vírus.
Ha a partnerek egyike megfertőződött, akkor nagyon fontos az intézkedések betartása, az elkülönítés és az érintkezések kerülése. Ha azonban nem valószínű a megfertőződés esélye és a pár együtt él, akkor a szex kifejezetten jó lehet ebben a stresszes időszakban.
Az új partnereket lehetőleg most kerüljük és amennyire csak tudunk, próbáljunk otthon maradni. Továbbá, ügyeljünk a fokozott higiéniára is!
Gondolkodj előre!
A korai gyermekáldás elkerülésére, a gyermekek születési időpontjának gondos kitűzéséhez a szerelmesek seregnyi módszer közül választhatnak. Ennek ellenére megdöbbentően magas az abortuszok száma.
Világszerte csaknem másfél milliárd szülőképes – azaz 15–45 éves – nő él, s közülük évente 80 millió úgy esik teherbe, hogy nem tervezte a kismamaságot. Esztendőnként csaknem 26 millió legális és 20 millió tiltott magzatelhajtást végeznek a világon, ez naponta 126 ezer terhesség megszakítását jelenti. Magyarországon óránként 6 abortuszt végeznek, s a páciensek között egyre több a 13–18 éves lány.
Tabletta, óvszer vagy másféle megoldás? Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie – lehetőleg az orvosával egyeztetve. Mindenesetre a naptármódszer vagy a megszakított közösülés nem biztonságos, alkalmazását a szakemberek csak abban az esetben ajánlják, ha az esetleg bekövetkező terhesség nem okoz vállalhatatlan gondokat.
A sürgősségi fogamzásgátlók
A sürgősségi fogamzásgátlók vényköteles készítmények, csak orvos írhatja fel, a nem védett szeretkezést követően, 72 órán belül. A még nagyobb hatékonyság érdekében a leghatásosabb, ha az aktust követően a délelőtti vagy délutáni órákban keresed fel a nőgyógyászati szakrendelést. Amennyiben erre nincs lehetőséged, úgy a háziorvosodtól is tudsz segítséget kérni.
A sürgősségi fogamzásgátlás minden esetben nagy hatékonysággal nyújt segítséget "vészhelyzetben", azonban, mint a többi fogamzásgátlók esetében itt sem beszélhetünk 100%-os védelemről.
Mit jelent ez? Ha 100 nem védett szeretkezést veszünk alapul, akkor a fogamzásgátlás megfelelő alkalmazása esetén pár esetben előfordulhat, hogy szembe kell nézned a terhességgel.
Gyakori alkalmazáskor a sürgősségi fogamzásgátlás hatékonysága nem éri el a rendszeresen szedendő fogamzásgátló tabletták hatékonyságát ugyanakkor alkalmanként nagyobb mennyiségű a hormonbevitel is. Ezzel a fogamzásgátló módszerrel csak abban az esetben élj, ha valóban sürgős segítségre van szükséged!
Mint minden tablettának, ennek is lehetnek mellékhatásai, azonban ez nem törvényszerű, mértéke mindenkinél más és más. Leggyakrabban hányinger, hányás esetleg két menstruáció közötti vérzés fordulhat elő a módszer alkalmazását követő napokban. Ritkábban alhasi fájdalom, fejfájás, szédülés, gyengeségérzés, fáradékonyság vagy mellfeszülés léphet fel. A felsorolt lehetséges panaszok általában rövid időn belül megszünnek.
A sürgősségi fogamzásgátlás alkalmazása után a menstruáció a legtöbb esetben a várt időben jelentkezik, de előfordulhat az is, hogy néhány nappal előbb vagy később érkezik. Ha 5 napnál több a késés, felmerül a terhesség gyanúja. Ez esetben végezz el egy terhességi tesztet és keresd fel a nőgyógyászodat!
Tudd, hogy a sürgősségi fogamzásgátlás alkalmazása utáni ismételt szeretkezésre már nem terjed ki a módszer védő hatása!
Felmerül a kérdés, hogy milyen gyakran élhetsz ezzel a lehetősséggel. Egy biztos ez nem a rendszeres fogamzásgátlás eszköze. Ha a módszert igénybe vetted, az adott menstruációs ciklusban többször már nem alkalmazhatod. A ciklus végéig védekezz valamilyen más fogamzásgátló eszközzel!
Amennyiben rendszeres nemi életet éltek és úgy döntötök, hogy a következő menstruációs ciklus kezdetétől már fogamzásgátló tablettát szeretnél szedni, mindenképpen beszélj orvosoddal arról, hogy melyik az, amelyik számodra a legmegfelelőbb!
Terhesség jelek nélkül
A természet néha elég ravasz, ugyanis vannak olyan babák, apró meglepetés csomagok, akik úgy elbújnak édesanyjuk pocakjában, hogy senki nem is veszi észre őket.
Lehetséges okok, amikor a várandósságot később, vagy nehezebben lehet észrevenni
1. Eleve rendszertelen menstruáció, akár több havi vérzéskimaradással.
2. A vérzés nem marad el a terhesség ideje alatt, az első néhány hónapban még pontosan megjön, de a mennyisége kevesebb.
3. A várandósság ellenére negatív terhességi teszt, de nagyon ritka esetben (például ha a vizsgálat kivitelezése hibás volt).
4. Fogamzásgátló tabletta szedése mellett esik teherbe.
5. Anyai betegség (pl. PCOS, magas prolaktin-szint).
6. Teltebb testalkat.
7. Drasztikus, szélsőséges diéták, stresszes életmód.
8. Felborult ciklus vagy esetleg túl kevés idő telt el az előző szülés óta.
9. Az anya túl fiatal, nem tudja értelmezni a teste jelzéseit, nem állt még be a ciklusa.
10. Előrehaladott anyai életkor.
Forrás: babaszoba
www.babaszoba.hu
Eljött a fogamzásgátlás új korszaka
A hormonmentes Rézgyöngy az elmúlt hónapokban egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
A Rézgyöngy a hosszú távon is biztonságos és hatékony hormonmentes méhen belüli módszerek választékát bővíti.
Mi is az a Rézgyöngy?
A spirálhoz hasonló működésű méhen belüli fogamzásgátló eszköz. A méh üregébe helyezve hormonmentesen véd a nem kívánt terhességtől 5 teljes éven keresztül. A termék feltalálójának az volt a célja, hogy egy olyan hormonmentes és humánus fogamzásgátlót fejlesszen, amit bármilyen életkorú hölgy használhat.
A Rézgyöngy több mint 99%-os hatékonysággal bír, így a fogamzásgátló tablettáknál is hatékonyabb. Felhelyezése ugyan egy kicsit kellemetlen lehet, de mindössze néhány másodpercig tart, utána pedig szinte teljesen meg is lehet feledkezni a fogamzásgátlásról 5 évre. Mivel ez egy teljesen hormonmentes módszer, így nem okoz testsúlynövekedést, és szoptató kismamáknak is biztonsággal ajánlott. Ezenkívül még nem szült fiatal nők is használhatják, ugyanis nem ártalmas a későbbi fogamzóképességre.
Mire figyelmeztetik a fogamzásgátlókat szedő nőket?
Merthogy kockázat az van
A legnépszerűbb fogamzásgátló gyógyszereket szedő nők figyelmét arra hívták fel a hatóságok, hogy a készítmények bizonyos esetekben az életveszélyes vérrögképződés kockázatával járhatnak.
A brit családorvosokat arra szólították fel, hogy tájékoztassák betegeiket arról, hogy ha a legnépszerűbb fogamzásgátló gyógyszereket szedik, a vérrögképződés kétszer magasabb kockázata leselkedik rájuk, mint azokra, akik más készítményeket szednek. Ez a szigetországban mintegy egymillió nőt érint.
A brit gyógyszerfelügyeleti szerv, a Medicines and Healthcare Products Regulatory Agency (MHRA) arra szólította fel az orvosokat, hogy alaposan vegyék fontolóra az egyes betegek kockázati tényezőit, mielőtt felírják számukra ezeket a kombinált fogamzásgátló tablettákat. Az ellenjavallatot többek között a kórtörténetben szereplő mélyvénás trombózis, vagy nagyon magas vérnyomás indokolhatja.
Az MHRA január 22-én kelt levelében azt írta az orvosoknak, hogy „ennek ellenére nincs ok arra, hogy a kombinált készítményeket panasz nélkül szedők leálljanak a gyógyszerekkel. „A kombinált hormonális fogamzásgátló gyógyszerek rendkívül hatékonyan gátolják nem a nem kívánt terhességet. Jelentős előnyökkel is járnak, amelyek jóval felülmúlják a súlyos mellékhatások alacsony kockázatát.”
A Bayer gyógyszergyár már bejelentette, hogy feltűnőbb formában fogja feltüntetni a jövőben a gyógyszerek címkéjén a vérrögképződés kockázatára vonatkozó figyelmeztetést.
Az európai hatóságok az orvosoknak kiküldött figyelmeztetését az indokolta, hogy egy francia jelentés kimutatta, 2000 és 2011 között 2 529 súlyos vérrögképződéses esetet okoztak a kombinált fogamzásgátlók. Ezek közül 1 751 esetért a harmadik generációs gyógyszerek voltak felelősek. Ezek a vérrögök átlagosan húsz halálesethez vezettek évente, amiből tizennégyért az új generációs tabletták voltak felelősek.
Franciaországban ennek hatására a gyógyszerfelügyelet arra szólította fel az orvosokat, hogy csak akkor írják fel betegeiknek az újabb gyógyszereket, ha már kipróbálták a régebbieket. Ehhez képest a brit MHRA intézkedése enyhébbnek tekinthető. A kutatók jelenleg is vizsgálják az újabb generációs gyógyszerek és a vérrögképződés összefüggését, de azt gyanítják, hogy a kockázatot a fogamzásgátló gyógyszerekben használt szintetikus ösztrogén emelheti meg.
Forrás: noinetcafe.hu
Amit a fogamzásgátlásról tudni kell
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Optimális esetben a terhesség a pár számára legmegfelelőbb időpontban következik be. Ez azt is jelenti, hogy a gyermekvállalás előtti időszakban, valamint a tervezett gyermekek megszületése után gondoskodni kell a teherbeesés elkerüléséről.
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye. Fontos szempont a nő életkora, esetleges (nem nőgyógyászati jellegű) betegségei, hogy van-e már gyermeke. Nem elhanyagolható ugyanakkor az alkalmazott módszer költségvonzata, valamint a mellékhatások, és fontosak a kényelmi szempontok is.
Ahhoz, hogy bármelyik fogamzásgátló eljárás lényegét megérthessük, fontos a női nemi ciklus ismerete.
A női nemi ciklus
A petesejtek érése a serdülőkortól a változó korig havonta megy végbe. Egyszerre több éretlen petesejt indul növekedésnek, fejlődésnek, azonban csak egy kiválasztott sejt jut el a teljesen érett állapotba. Az érés több szakaszon keresztül megy végbe és egy FSH, valamint egy LH nevű, az agyalapi mirigy által termelt hormon szabályozza.
Ön tudta? A petesejtek korai alakjai már néhány hetes leány magzatok petefészkében is kimutathatók. Ezek száma a születés időszakára jelentősen lecsökken, azonban még így is körülbelül egymillió csírasejt marad. A nemi érés idejére további csökkenés megy végbe.
A normális esetben 28 napos nemi ciklus első felében az ösztrogén a domináns hormon, amit a petesejtet körülvevő ún. tüsző sejtjei termelnek. Az ösztrogénnek szerepe van többek között a nemi szervek terhességre való felkészítésében. A ciklus első felében lezajló bonyolult hormonhatások eredményeképpen megérik a petesejt és kiszabadul a tüszőből, innen pedig a petevezetőbe jut. A petesejt helyén a petefészekben kialakul a sárgatest, ami egy időszakos hormontermelő szerv. Fő hormonja a progeszteron, aminek fontos szerep jut a méhnyálkahártya embrió befogadására való felkészítésében és a terhesség fenntartásában.
Amennyiben a megtermékenyülés nem következik be, a következő ciklus kezdete előtt néhány nappal a sárgatest hormontermelése csökkenni kezd, a csökkent hormonszint pedig már nem képes a méhnyálkahártya fenntartására. Emiatt következik be a havi vérzés, vagyis a méhnyálkahártya lelökődése néhány napig tartó vérzés formájában.
Forrás: webbeteg.hu
Potenciazavarok fiatalkorban
A potenciazavarok említése során szinte mindenki először az időskorra asszociál: sokan élnek abban a tudatban, hogy a merevedési és egyéb jellegű szexuális panaszok csak a szépkorúakat érinthetik. Pedig ez korántsem így van!
Statisztikai felmérések igazolják, hogy a szexuális együttlét kudarca, sőt, sorozatos kudarca bizony már fiatal felnőttkorban, nem egy esetben tinédzserkorban is felütheti a fejét. Természetesen, a jelenség hátterében rendszerint más és más probléma áll fiatal illetve idősebb korban.
Mikor beszélhetünk potenciazavarról?
Potenciazavarról akkor beszélhetünk, ha a kívánt szexuális együttlét valamilyen ok folytán nem következik be. Tehát, ami mindenképpen szükséges, az a szexuális vágy az adott helyzetben; így a libidócsökkenéssel járó kórképek (pl. hormonháztartási zavarok) egy másik csoportba sorolhatók. A potenciazavarok súlyossága rendkívül széles skálán mozog, kezdve a változó mértékű és időtartamú merevedési zavaroktól az erekció teljes eltűntéig.
Míg az időskori formáknál leggyakrabban testi (szomatikus) problémák (pl. érelmeszesedés, prosztatabetegségek, cukorbetegség, ideggyógyászati kórképek, urológiai megbetegedések stb.) állnak a háttérben, addig fiatalkori „variánsánál” döntően pszichés eredetű zavarokról szól a fáma.
De miről is van szó?
Az egyik leggyakoribb pszichés tényező a szorongás: a megfelelési kényszer, a felnőtt filmekben látott (egyébként szinte minden valóságalapot nélkülöző) szituációk, szexuális élethelyzetek helytelen értékelése; az alacsony önbecsülés, a felsüléstől való félelem kivétel nélkül mind komoly stresszhatással bírhatnak, melyek egy-egy szexuális aktus előtt bizony komoly problémát is okozhatnak. Sok esetben egy új kapcsolat szexuális vonala állítja próbatétel elé a fiatalt:
Vajon jól csinálom?
Vajon az előző barátjával jobb volt neki?
Vajon mit fog szólni a testemhez?
Vajon el tudom-e juttatni a csúcsra?
Főként az önbizalomhiányban szenvedők hajlamosabbak arra, hogy egy-egy ilyen helyzet előtt annyira „bepánikolnak”, hogy a rossz, vagy akár teljesen sikertelen szexuális együttlét szinte biztosra vehető. Az ilyen kudarcok érthető módon tovább rombolják a férfi önbecsülését, és újabb kudarcok forrásaivá válhatnak. Esetenként mély, ördögi kör alakul ki, mely akár a teljes impotenciáig fokozódhat.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Talán az egyik legfontosabb tényező a szexuális partner hozzáállása, türelme, empátiája. Bár ez egy látszólag eredménytelen segítség (hiszen sok férfi ilyenkor vagy csigaházba bújik, vagy tüskés sündisznóként azt sebzi, aki legközelebb van), higgyük el, hogy mégis rengeteget számít. Ha többször előfordul a sikertelen közösülés, érdemes szakember segítségét kérni, az ilyen-olyan, sok helyről hozzáférhető „csodaszer”, potencianövelő helyett. Pláne, ha nem is pontosan tudjuk, mi a baj.
Először az okot kell kideríteni!
A szakorvosi vizsgálat segít tisztázni a merevedési zavar hátterében álló kórokot, mely az eredményes terápia alapja. A testi eredetű bajokat (pl. rejtett gyulladások, urológiai betegségek, hormonális okok) megfelelő gyógykészítményekkel kezelik, míg a pszichés eredetű problémákat általában szexuálpszichológus segítségével oldják meg.
Forrás: webbeteg.hu