Ne törődjünk bele, ha rossz a szexuális életünk!

Emberemlékezet óta a szexualitásról elemi ösztönként, az egyik legszebb örömforrásként beszélnek írók, költők, civilek.Szerencsés esetben, a mindennapi életünkben is. Mit tapasztalunk a valóságban?

 Mostanság, mintha felcserélődtek volna a szerepek, ráadásul a nők közül sokan, egymást túllicitálva, harcolnak, küzdenek a férfiak kegyeiért, tálcán kínálva magukat. A mérce is egyre lentebb került. Az erősebb nem képviselői, a nemek harcában – vadászösztönükre hallgatva -, vagy kihasználják a nők buja odaadását, netán bölcsen mérlegelnek, s nem ritkán impotenssé válnak a szerepcsere miatt. Ennek következménye pedig a működésképtelen párkapcsolat lesz úgy lelkileg, mint a szexusban – tudtuk meg dr. Varga Gyula szexuálpszichológustól. – A jól működő párkapcsolatokban nincs alá- fölérendelt viszony – folytatja a szakember. – Sajnos sokan elfeledik a mai felgyorsult életritmus mellett, amit Freud, a pszichoanalízis atyja vallott: minden férfi szorongása, félelme, lelki eltávolodása, és fellépő potenciazavar eredetét a kasztrációs pánik okozza.

- Mit jelent ez konkrétan a párok életében?

A fallosz, a férfi nemi szerve számos, ősi kultúrában a harciasság, a határozottság, a „fegyver” szimbóluma volt. Nem utolsó sorban a megtermékenyítésé. A fiatal, középkorú, jól szituált, dekoratív nők a XX. században átvették a harcos szerepét, és amazonként kerekednek a férfiak fölé. A túlságosan harcias, rámenős, erejüket fitogtató hölgyek csöppet sem erősítik a férfiak nemi vágyát – libidóját -, így a lelki eredetű potenciaproblémák ólomsúllyal nehezednek a hálószobákra, a hitvesi ágyakra. Nincs ez másként a frissen alakuló kapcsolatokban sem.

S hogy a teremtés koronái miért vágyódnak mégis extrém szexuális élményekre, és miért néznek pornó-, vagy szexfilmeket?

A szakember erre azt felelte: a férfiakat más fából faragták, mint a nőket. Az agyunknak ugyanis neme van. Másként működik a nő-, és másként a férfi agya a testi kapcsolat során is. Az utóbbiak vizuális típusúak, szeretik látni azt, ami szeretkezés közben történik, az izzítja a vágyukat, s mind extrémebb helyzetekbe vágyódnak. A nők az első csók után behunyják a szemüket, és a gyöngédségre, a simogatásra, a becézésre, a lelki elfogadásra vágyódnak. Számukra a kielégülés, az orgazmus élménye örömet ad, de ez csak keveseknek adatik meg, ha a párjukkal nincsenek összhangban. Sokan ezért színlelik a kielégülést, hogy társuknak boldogságot szerezzenek, amikor a gyönyör a tetőpontjára ér. A színjáték, a szexuális kielégületlenség viszont lassan, de biztosan a boldogtalansághoz, vagy épp a szakításhoz vezet.

Hatalmas gondot jelent a kiegyensúlyozott szexuális élet megélésében, ha a nő, vagy a férfi önértékelési gondokkal küszködik, nem fogadja el magát. Ront a helyzeten, ha a „gyógymódot” nem a közös megbeszélésben keresik, hanem valaki másnak az ágyában. Az 50- 60 éves férfiak előszeretettel keresnek sokkal fiatalabb partnert, aki mellett csak egy ideig állják meg a helyüket a szexuális élet során. Ennek pedig az oka: a megfelelési kényszer, ami gyakori kudarc esetén potenciazavarhoz vezethet. Ezért is igaz, hogy a férfi legjobb segítője az őszintén szerető, bátorító nő, míg a hölgyek gyámolító társa, az odaadó, figyelmes férfi lehet.

Lássuk a szexuális kapcsolatok zavarainak egyéb okait! Dr. Kéri György urológus főorvos az alábbiakat osztotta meg velünk:

A férfiak életében a merevedési zavarok hátterében nem csak egyes lelki tényezők és a tartós stressz állhat, hanem más egészségügyi okok is. Ezek sorába tartozik: a magas vérnyomás és magas koleszterinszint, melyek gyógyszeres kezelése is kiválthatja a problémát. Az artériás eredetű betegségek is okozhatnak nemi aktusra való képtelenséget, valamint a prolaktin- és a kóros pajzsmirigy hormon kiválasztódás, valamint a mellékvese megbetegedések is. Egyes neurotikus panaszokra szedett, a központi idegrendszerre ható pirulák is blokkolhatják a hímvessző merevedését, s akár átmeneti potenciazavart is előidézhetnek. Ugyancsak tipikus a túlzott alkoholt fogyasztók, droghasználók, és a láncdohányosok esetében a libidó hiánya, vagy a szexusra való képtelenség. A prosztata megbetegedése, vagy daganatos elváltozása szintén a legnagyobb zavarok előidézője a férfiak nemi életében. A klimax, vagyis a változókor, nem teszi nemzőképtelenné a teremtés koronáit, de a nőket érintő tünetek őket is utolérik, melyek hatására lényegesen alábbhagy a nemi vágy.

Az urológus főorvos a páciensek panaszát hallgatja meg először, áttanulmányozza a korábbi esetleges betegségek lefolyását, laborvizsgálatot kér, de az urológiai kontroll sem maradhat el. Ez a nemi szervek külső vizsgálatát jelenti tapintással, s ha szükséges doppleres készülékkel. Vannak olyan betegek, akiknek nem lehet tartós segítséget nyújtani ahhoz, hogy a szexuális élete zavartalan legyen, mert bármely beavatkozás, további egészségkárosodást okozhat.

Léteznek speciális, a hímvesszőt érintő korrekciós műtétek, injekciós kezelések, melyek eredményessége a beavatkozás típusától függ.

A kék, vagy arany gyémánt néven elhíresült, receptre kapható potencianövelő tabletta szintén nem mindenkinek írható fel, mert végzetes tragédiához vezethet a szedése. A szív-, érrendszeri-, és cukorbetegségben szenvedő férfiak számára nem ajánlatos kockáztatni – hangsúlyozta a főorvos, leszögezve: internetről rendelt, vagy feketepiacon kínált, ismeretlen gyártótól származó, merevedést előidéző gyógyszereket tilos lenyelni.

A vizsgálatok, illetve a beavatkozások célja mindig az, hogy a páciens számára, figyelembe véve az egészségi állapotát, olyan fokú és időtartamú merevedést idézzenek elő, mely a férfinek – is -, a nemi aktus közben kielégülést és örömérzést okoz. A korai magömlést lelki problémák, vagy beidegződési zavar, esetleg valamilyen gyulladás idézi elő. Ennek kezelése szintén egyénenként változik.

Érdekeség, hogy a merevedési zavarral orvoshoz forduló páciensek jelentős része nem is él rendszeres nemi életet, és nem él párkapcsolatban. A pénisz protézist választó férfiak 30 százalékának nincs állandó partnere. Ők épp az implantátumtól remélik, hogy tartós kapcsolatra találhatnak.

A nők szexuális problémáit elsősorban a lelki élet kiegyensúlyozatlansága, a stressz, az önértékelési problémák, a rosszul működő, szeretethiányos párkapcsolat, a meglévő vagy gyakorta visszatérő nőgyógyászati betegségek, gyulladások, a vérzészavarok, a fájdalmas közösülés, a változókorral járó testi-lelki nyavalyák okozzák. A vaginizmus egy speciális funkcionális zavar egyes nők életében, aminek semmilyen kimutatható szervi oka nincs. A lányok, asszonyok úgy élik meg, mintha nem lenne hüvelybemenetelük, így a nőgyógyászati vizsgálatok is csak bizonyos időszakokban lehetséges – mondta dr. Kovács László szülész-nőgyógyász adjunktus, s hozzátette: - A hüvelygörcs miatt a nő képtelen a nemi aktusra, ami gyakorta magyarázható azzal, hogy így „tiltakozik” az együttlét bekövetkezte ellen. Elgondolkodtató az a tény is, hogy egy öt évvel ezelőtti, hazai felmérés szerint: a felnőtt nők kétharmada nem élt még meg valódi orgazmust, önfeledt szexuális örömérzést, s annak pontos átéléséről nem is tudtak beszámolni. Ennek számtalan lelki, párkapcsolati, vagy szervi oka lehet, de sok esetben a gyermekkorban megélt trauma, szexuális zaklatás állhat a háttérben – zárta gondolatát dr. Kovács László adjunktus.

Forrás: webbeteg.hu

Vissza