Ne sextingelj, inkább szexelj!

Ugye te is szoktál pikáns üzeneteket küldeni a pasidnak? Ha valaki ezt csinálja, annak biztos minden rendben van a kapcsolatában, imádják egymást a szerelmével, csak egymáson jár az eszük. Biztos, hogy így van ez?

Gondoltad volna, hogy sexting témában kutatás is készült? Pedig így van. A kutatók szerint nemhogy nincs rendben semmi a sexting körül, de a kapcsolatodat is tönkreteheti.

A kutatás és az eredmények

Az Alberta Egyetemen vizsgálták a sexting kapcsolatokra gyakorolt hatásait. A tanulmányhoz 615 ember részvételével készült el a kutatás, amely igen tanulságos volt, érdekes következtetéseket vontak le belőle. Nem olyan egyszerű ez az egész, mint ahogy gondolnánk. A szexi tartalmú üzeneteknél is meg kell találni egy bizonyos arany középutat. A kutatás szerint a „mi van rajtad most?” üzenet feldobja a kapcsolatot, hiszen az is, aki küldte, az is, aki kapta, alig várja, hogy végre együtt lehessenek. A résztvevők arról számoltak be, hogy amikor rendszeresen küldenek egymásnak ilyen tartalmú leveleket a partnerükkel, akkor a szexuális kielégülésük is jóval nagyobb, hiszen már nagyon akarják a másikat.

A kutatók rájöttek azonban, hogy a pozitív hatás mellett, bizonytalanság érzése és az elkötelezettség bizonyos fokú hiánya figyelhető meg azoknál, akik a szexchathez fordulnak, mondjuk a személyes beszélgetések helyett.

Az is kiderült, hogy a szextingelők nem annyira elégedettek a kapcsolatukkal más területeken, a szex jól működik, de a mindennapokban igencsak alulmarad ez a viszony az elvárásaikhoz képest.

A tanulmány vezetőja, Adam Galovan családkutató volt. Szerinte azok az emberek, akik a sextinget használják arra, hogy felkeltsék partnerük érdeklődését, főleg a kapcsolat szexuális részével foglalkoznak, mással nemigen törődnek. Ez azt eredményezi, hogy a virtuális téren kívül a pár elkezd távolodni egymástól, akár még akkor is chaten kommunikálhatnak, amikor együtt vannak éppen.

A személyes kommunikáció a háttérbe szorul, a helyét átveszi a sexting és a telefonchat. Az ő céljuk is ugyanaz, mint másoknak, azaz a boldog párkapcsolat, a kiegyensúlyozott családi élet, egy társ, akivel minden a lehető legoptimálisabb. Ők azonban meg akarják spórolni azt a kemény munkát, ami egy ilyen kapcsolat kialakításához kell. Elkerülik azt a minőségi időt, amit együtt „kell” tölteni ahhoz, hogy a kapcsolat jó irányban alakulhasson. Galovan szerint ez azért van, mert manapság mindent azonnal akarunk: kielégülést, eredményt.

Ha most telefon van a kezedben, tedd le, menj oda a párodhoz és öleld át jó szorosan. Ha akartok, üljetek le most egymással szemben, és beszélgessetek. Egyre jobb és jobb lesz majd köztetek a kommunikáció, ami magával hozza majd az intimitást, és végül eljuttok oda, hogy nem kell ahhoz telefon, hogy felhúzzátok egymást, és egy jót szexeljetek.

Forrás: IntimZóna

Vissza