Az érzelmek labirintusában

Mennyivel könnyebb volna az élet érzelmek nélkül, de bizony szegényebb is. Ismerd meg Müller Péter gondolatait az érzelmek labirintusáról, amelyek hozzátehetnek a te életedhez is!

Úgy véljük, hogy a szeretet valamiféle érzelem. Egy érzés.Péter is ilyesmire gondolt, amikor Jézusnak „szerelmet vallott”. Ezért ugrott a tengerbe, és úszott kétségbeesetten a föltámadott barátja felé, mert hajtotta az ellenállhatatlan vonzalom, amit szeretetnek vélt. Nem értette, miért kérdi tőle a mestere-barátja: szeretsz te engem? Hiszen ő érezte, hogy szereti. Érzem, hogy szeretlek! Te nem érzed? Lehet, hogy csak én érzem, és te nem érzed, hogy igenis szeretlek? Én belegebedek, a szívem hevesebben ver, s te kíméletlenül faggatsz? Hát van őszintébb jele a szeretetnek, mint hogy valaki érzi, hogy szeret?

Hétköznapi tapasztalatunk, hogy van értelmünk és van érzelmünk.Az ész: hűvös vagy hideg. Az érzelem: meleg vagy forró. Az ész nem tud szeretni – az érzés azonban igen: a szeretet nem más, mint egy ismerős érzelem.Ebben a világban teljesen érvényes, ha azt mondom, hogy „szeretem a káposztát”, „szeretem a málnaszörpöt”, „szeretem a nőket” – és „nem szeretem” a sört, mert keserű, a heringet, mert sós, és nem szeretem a nőmet sem, mert nem kívánom, sőt, utálom, és nem óhajtok eggyé válni vele. De az már nem érvényes, ha azt mondom, hogy „szeretem Jucikát”, és csupán a testét kívánom, mert az nem az egész Jucika, csak a teste. Őszintébb lenne azt mondani Jucikának, hogy kívánlak, mint azt, hogy szeretlek, bár az eggyé válásnak ebben a szomjúságában kétségtelenül mélyebb vágy nyilvánulhat meg, mint csupán annyi, hogy a két test egyesüljön. Mert a fizikai test azért nemcsak a ránk aggatott jelmez, hanem „isten ruhája”, amibe véresen bele vagyunk szőve, s minden, ami vele történik, fölhangzik a lelki, szellemi világunkban – ezért a szeretkezés kivételes esetekben fölszikrázhat olyan erővel is, hogy az érzéki, érzelmi, gondolati szférákon áthatolva, egészen a bennünk lakó Isten előszobájáig a „boldogság-szféráig” is elhatolhat. Ez már valódi egységélményt jelent.

Igazán akkor értelek meg, ha gondolataiddal „bennem vagy”. És te is akkor értesz meg engem, ha „benned vagyok”. Gondolatainkat nem kicseréljük, hanem befogadjuk, és egymást kölcsönösen megtermékenyítjük. Ezért van az, hogy ha érted, amit mondok, máris úgy véled, mintha te gondoltad volna – mert valójában ez így is van: ha befogadtad, az már a te gondolatod, és nem az enyém többé.

Nem lehet azt mondani a szexualitásra, hogy az csupán a „test kívánsága”, vagy ahogy régebben nevezték, a „hús vágya” – mert önmagában a testünknek semmiféle vágya nincs. Ha lényünk finomabb részei – vagyis az életerő, az érző lélek és a tiszta szellem elhagyják a testet, annak semmiféle vágya nem marad. Se nem éhes többé, se nem szomjas, a szexualitása pedig azonnal megszűnik, mivel holttest lesz belőle. Széthullik elemeire, s beletagolódik a föld anyagába. Porrá lesz. A test, ha elhagyja a lélek, erre az „egységre” vágyódik: egy akar lenni a „porral, melyből vétetett”. Oszlásnak indul a földben, ahol, mint Hamlet mondja: nem ő eszik, hanem őt eszik. Vagyis az embernek sok világa van – a kérdés az, hogy melyik szinten éljük meg önmagunkat.

Az érzések világa a távolságot nem bírja ki. Túl gyenge az energiája. Szűk körzetben ad és vesz. Ezért fáj, ha a szerelmünk nincs mellettünk, ha mondjuk elutazik. És ezért elviselhetetlen a gyötrelem, ha meghal. Odáig már nem „érzünk”.

Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló. Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre. Nincs adás, nincs vétel többé. Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája.

Egy apának már csak pár napja volt a kórházban. Üvöltő fájdalmak között közeledett a halálához. Az orvosok tapintatosan feltették gyerekének a kérdést: szenvedjen-e még pár napig, vagy hagyják elaludni. A gyerek a pár nap gyötrelmet választotta, mert „szerette” az apját – pár nap is több mint a semmi. Addig is velem él – gondolta-, és velem van. Legfeljebb szenved szegény, ha ez az ára.
Testnek „érezzük” magunkat, és minden élményünket a testünkből eredeztetjük. Ezért fontos számunkra a testkontaktus, a simogatás, a csók, az ölelés. Már a testbe öltözés legkorábbi szakaszában, csecsemőkorunkban meg kell tanulnunk, hogy ebben a sűrű földi világban a szeretet nyelve nem a gondolat és a láthatatlan rezgés, hanem az érintés.

Forrás: INTIMZONA.HU/DMD

Vissza