Az első szerelem

Az életed folyamán több fordulóponton is átesel. Az egyik legnagyobb változás, az egyik legnehezebb életkor a serdülőkor. Ekkor egy-két év leforgása alatt rengeteg változás történik benned mind lelki értelemben, mind testileg.

 A másik nem iránt már oviban érdeklődünk, de ez az érdeklődés valójában serdülőkorban válik komolyabbá. Az első szerelem általában olyan partnerrel szövődik, akivel azonos társaságban vagy. Így nagyobb az esély arra, hogy egymás mellé sodródtok. A tiniszerelem szoros barátság is egyben.

Ismerkedés

Talán az egészben a legnehezebb megszólítani a másikat. Mit fog vajon gondolni? Mit fog válaszolni? Nehéz lépés az első közeledés, mert ehhez önbizalom kell, márpedig serdülőkorban ebből nincs túl sok. Táplálni azzal tudod, ha önmagad elfogadod. Ha ezen túl vagy, akkor sokkal könnyebb magad a környezeteddel elfogadtatni. És persze azzal is, akibe beleestél. A serdülőkor rengeteg testi változást is hoz magával, amelyek egy részét el tudod fogadni, de sokukon nem tudsz változtatni. Előfordulhat, hogy nem vagy elégedett önmagaddal.

 

Párkapcsolat

Még a felnőttkapcsolatokban is sokszor a külsőségek alapján ítélünk, a tiniszerelmek, az együtt járás alapja is gyakran a külső tulajdonságokból táplálkozik, a fiataloknak kevésbé fontosak a belső értékek. Ha valakivel kialakul köztetek a kölcsönös szimpátia, szakíts időt arra, hogy egy kicsit jobban megismerd önmagad.

Testi kapcsolat

Az első szerelem az egyik legcsodásabb érzés, és mindig emlékezni fogsz rá. Természetes, hogy a rózsaszín ködben felmerül a kérdés, hogy mikor jön el a szexualitás, a testi kapcsolat ideje. A szerelem vak, ám mindenekelőtt egymás megismerése a fontos, ha ebben már egy szinttel feljebb léptetek, akkor lehet folytatni. Az első szerelem és szeretkezés nagyon fontos, minden szempontból fel kell készülni rá. Pont ezért nagyon hátrányos, ha például egy házibulin, egyéjszakás kaland eredményeként történik meg. Fontos, hogy elegendő időtök legyen egymásra. Elkerülhetetlen, hogy felelősségteljesen gondolkodjatok, védekezzetek a nem kívánt terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen is. A leghatékonyabb a betegségek ellen az óvszer.

Ne feledd, egy rossz élmény egy életen át meghatározhatja a szexualitáshoz való kapcsolatod.
Ha felkészültetek, úgy érzitek, felelősséget tudtok vállalni egymásért és az együttlétetekért, akkor érettek vagytok a szerelemre és a szexre is.

Forrás: IntimZóna

Vissza