Rámenős kamaszok

A kamaszok egyre korábban kezdik a nemi életet

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet néhány éve készült felmérése szerint a 8-10. osztályos diákok több mint tizede bevallotta, hogy volt már nemi kapcsolata. Ők átlagosan 13-14 éves koruk között vesztették el a szüzességüket. A Kaposvári Egyetem pedagógiai kara hallgatóinak kutatásából pedig kiderült, hogy a gyerekek több mint fele már 12–15 éves korában vágyik a nemi élet örömeire. 

Ehhez az is hozzájárul, hogy a kiskamaszok kétharmada érzelmileg sivár családi környezetben nő fel és a tévéműsorokból választ példaképet. A médiakutatók felhívják a figyelmet a valóság show-k káros hatására is: azért ártalmasak, mert azt sugallják a tiniknek, hogy a magánéletüket nyugodtan kiteregethetik, s akkor lesznek menők, ha kihívóan viselkednek. A közösségi oldalak is erre buzdítanak: már gyereklányok alulöltözötten és kifestve pózolnak a képeken.

A szülészek-nőgyógyászok szerint az a leghatékonyabb, ha az orvosok és a védőnők vállalják magukra a szexuális felvilágosítást – ezért indították jó évtizede az IntimZóna programot, melynek keretében végiglátogattak számos középiskolát. A világhálón ma is szolgálnak jó tanácsokkal (www.intimzona.hu). Sok kamasz – a névtelenségét megőrizve – az interneten bátrabban faggatózik a kényes témákról.

Vissza