A fogamzásgátlás története

Az emberiség az elmúlt 4000 év alatt hatalmas utat tett meg a fogamzásgátlás területén. A krokodil ürülékes védekezéstől az arany-réz spirálig. Most barangoljunk egy kicsit a múltban.

A korai népek szerint egy gyermek megfoganása csakis az istenek akarata lehet.Ezért igyekeztek őket különböző varázslatokkal, ráolvasásokkal és bálványáldozatokkal befolyásolni.

 

A fogamzásgátlásról szóló első írásos emlék egy Kairóban talált 4000 éves papiruszon olvasható. Ez egy nem éppen gusztusos receptúra arról, hogy a savanyú tejben feloldott krokodilürülék használatával életképtelenné válnak a spermiumok. Ebben azonban tévedtek: a szent állat sem hozott szerencsét, a babák így is megfogantak.

 

 

Az antik Róma egyik legismertebb nőgyógyászaként tartották számon Szoranusz mestert, aki elsőként különböztette meg a fogamzásgátlást a magzatelhajtástól. Negyvenféle spermaölőszert készített savas hatású gyümölcsökből, ami már sokkal jobban hangzott, mint például a női köldökre helyezett forró vasgolyók.

 

 

Az ókori görögök számos növénynek tulajdonítottak magzatelhajtó hatást, így a gránátalmának, fűzfának, vagy a sárgarépa rokonának, a vadmuroknak. Ez utóbbit a mai napig használják Indiában fogamzásgátló anyagként.

 

 

A fogamzásgátlás egyik módja a megszakított közösülés. Érdekes módon erre a Bibliában is találunk utalást: "Onán a magját a földre irányította, nehogy testvére özvegye tőle teherbe essen". A Biblia mellett a Talmud is megemlíti a fogamzásgátlást: szivacs-szerű anyaggal (gyapjúval, pamuttal) közösülhettek a kiskorúak, a terhes nők és azok, akik gyermeket nevelnek.

 

 

Az óvszer megjelenése az ókori Egyiptom idejére tehető. Az első darabokat bőrből és fémből készítették, de a japánok teknőspáncélból is gyártották.Két évszázadon át halak úszóhólyagját és állatok szárított végbelét használták óvszerként. Ám ezek mind nem jelentettek kellő védelmet az Európai nagyvárosok bordélyaiban egyre jobban terjedő szifilisz ellen.

 

 

Egy Fallopius nevű híres olasz anatonómus megalkotta az első takaró vászonzsákocskát, melyet később állati bőrökből is készítettek. A zákocska névadója egy középkori francia orvos, Condom o Conton volt. Condom doktor a szexuálisan túlfűtött II. Károly számára készített egy vászontokot, megakadályozandó törvénytelen gyermekeinek megszületését.

 

 

Casanova is használt óvszert, aki angol lovaglókabátnak nevezte a sajátját. Mellesleg az egyszer használatos kondom ekkor még messze nem létezett. Saját kis védőeszközét minden férfi kimosta, megszárította, és addig használta, míg tudta.

 

 

A tömeges óvszergyártás a vulkanizált gumi feltalálása után, az 1800-as évek derekán kezdődött. Az első kondom biciklibelsőre emlékeztető formáját mára felváltotta a dizájnos latexóvszer. Ezután még 100 évet kellett várni, amíg 1951-ben Amerikában szabadalmaztatták, az első fogamzásgátló tablettát.

 

 

A fogamzásgátló tabletták szedése sokszor komoly problémákkal járt. Így a tabletta mellett hamar elterjedt a fogamzásgátló spirál. Czeizel Endre, aki Magyarországon a hetvenes években elsőnek használta a spirált így vélekedik erről a védekezésről. „A korszerű fogamzásgátló módszerek ezt a veszélyt elhárítják, pl.: a spirál legújabb változata egy nagyon hatékony fogamzásgátlást biztosít és így akkor a nők védekezhetnek addig, amíg eljön az az idő amikor a várandóság már tényleg gyermekáldás lesz."

 

 

Napjaink egyik legkorszerűbb nem hormonális fogamzásgátlója egy magyar találmány.Dr. Havas Jenő professzor hosszú kísérletek után megalkotta azt az új spirált, amelynek hatóanyaga arany-réz ötvözet tartalmú huzal . „Ha össze szeretnénk foglalni, hogy ez a spirál miért ajánlható és mik az előnyei akkor elsősorban a hatékonyságát kell megemlíteni. Második szempont az, hogy nem szilánkosodik a felhasználás során, harmadik az, hogy nagyon könnyen felhelyezhető és természetesen olyan nők is használhatják akik hormonális eszközöktől idegenkednek és további előnye van, hogy az esemény után, tehát vészhelyzet bekövetkezte után, ha valaki nem védekezett akkor a spirál felhelyezésével megoldható a fogamzás elkerülése."- vélekedett a professzor.

Vissza