„Mindketten megérdemeljük a szerelmet”

A barátnőm, nevezzük Lindának, már 15 éve férjnél van. Most lett 40 éves, kifejezetten jó csaj, minden rendben van vele. Nemrég mesélte ezt a történetet.

„Hajnalban keltem, és futni mentem, ahogy minden második nap szoktam. Csodás volt a város, imádom ilyenkor. A Margitszigeten nem sokan futottak, de azért néhányan róttuk a futópályát.

Amikor először futott szembe velem, még fel sem tűnt, a második találkozásnál már észrevettem, és – én őrült – utána is fordultam. Mint kiderült, ő is, mert a tekintetünk találkozott. Ő megállt, és én is megálltam. Elindultunk egymás felé, mint két idióta, mosolyogva, izzadtan, borzalmas hajjal (én).

Gyönyörű férfi volt, már ha lehet ilyet mondani egy férfira. Éreztem, hogy a végtagjaim forrók, a fejem lángol, és tutira rákvörös voltam. Ő csak mosolygott. Tudtam, hogy ebből nem lesz semmi. Tudtam, hogy a férjemet szeretem, de abban a pillanatban nem akartam semmi mást, csak ezt a férfit érezni. Komolyan. Soha életemben nem történt velem ilyesmi. Szeretem a férjem, a házasságunk nagyon jó, bár kissé unalmas. Nem nagyon van olyan idő, amikor egymással tudunk lenni, mert neki is, nekem is vannak elfoglaltságaink. A futást nem akarom kihagyni, mert akkor már tényleg semmi nem marad. Semmi izgalom, mint a mellékelt ábra mutatja.

Egyre közelebb jött, míg aztán megszólított. Leültünk a legközelebbi padra, és megfogta a kezem. Mit csinálok? – gondoltam, de nem szóltam semmit. Még a nevemet sem mondtam, ő sem az övét. Titkos volt, ahogy az is, hogy ott, abban a pillanatban mit éreztünk. Én valami olyasmit, mint a szerelem. De ez nem lehetett az, hiszen azt sem tudom, olvasta-e az Ulyssest, vagy szereti-e Leonardo műveit, egyáltalán tudja-e, kinek a dala a Csillag vagy fecske. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen ember, de olyasfajta vonzást éreztem, amilyet talán soha életemben. Tudom, hogy ezt borzalmas kimondani, és soha senkinek nem mondanám el.

Azt éreztem, hogy ott rögtön belehalok, ha nem csókol meg, nem ölel magához, és nem mondja, hogy örökre együtt leszünk. A férjem eszembe sem jutott. Persze emiatt később undorodtam magamtól. Még jó, hogy nincs gyerekem, milyen anya lennék???

Ott a padon szerelmes csókban forrtunk össze úgy, hogy azt sem tudtam, ki ez a férfi. Miután felálltunk, remegett a lábam, és nem akartam elmenni, de menni kellett. Kicsordult a könnyem, és láttam, hogy ő sincs jól, de elengedtem a kezét, és elindultam egy irányba. Ő a másikba. Még sokáig zsongott a fejem. Borzalmasan, és egyben csodálatosan éreztem magam.

Soha többé nem láttam. Az arca még előttem van, remélem, soha nem felejtem el. Tanultam azonban valamit. A szerelem olyan dolog, amit soha nem szabad elengedni. Akkor sem, ha nem lehet megélni valami miatt. Őrizni kell a lelkünkben, és ha lesz egy megfelelő alkalom, ki kell engedni. Azt hiszem, többet koncentrálok a férjemre, a szerelmünkre. Neki fogom adni ezt a váratlan és igaz érzést, mert megérdemli. Mindketten megérdemeljük.”

 

 

INTIMZONA.HU/DMD

Vissza

Hasznos linkek

Letöltések

Pályázatok

Kislexikon

Társoldalak

Tájékoztató tanároknak és szülőknek

Elérhetőség

Diamond agency

info@neesspanikba.hu

+36 20 933 9619